gyerektestolvasás kurzus

Az ÁEEK által minősített, kreditpontszerző program

A kurzus bemutatása

Ez a 4 napos program kifejezetten azoknak szól, akik GYEREKEKkel foglalkoznak, vagy szeretnének foglalkozni a jövőben! Találkoztál már “megoldhatatlan” esetekkel? Szeretnéd átlátni és megérteni a test árulkodó jeleit? Olvasd a testet és tárd fel az összefüggések láncolatát!

Mivel a BodyMapping elsősorban a diagnosztikai eszköztár bővítéséről, fejlesztéséről szól, ezért a képzés első részében erre helyezzük a hangsúlyt. Megismerheted pl. a szegmentális kapcsolatok alapjait, melyek segítségével képessé válsz átlátni és megérteni a problémák hátterében húzódó idegrendszeri, testtartás- és mozgásbeli összefüggéseket.

Ezen túl mély és alapos ismereteket szerezhetsz a reflexterületekről, a légzésről, az arc és koponya jellegzetességeiről, a járásmintáról, a csecsemőkori (primitív) reflexekről, a mozgásfejlődésről… mind-mind a gyermekek fejlődésének, valamint az abban bekövetkező problémák tükrében.

Fontosnak tartjuk azt is, hogy a résztvevők gyakorlatban is jól használható tudásra tegyenek szert, így a vizsgálatokat, megfigyeléseket mindig a gyakorlatban is elvégezzük.

Egydülálló szemléletmód

A BodyMapping kurzuson egy olyan szemléletet sajátíthatsz el, amelynek gyakorlati alkalmazása során könnyebbé válik…

  • felismerned a gyerekek mozgásbeli problémáját,
  • észrevenned a problémák, tünetek közti összefüggéseket,
  • rendszerezned a korábbi tanulmányaidat,
  • alkalmaznod a gyakorlatban az elméleti tudásod és ismereted,
  • felépítened a foglalkozásokat, a terápiás terved.

Bármilyen terápiát alkalmazol, vagy bármilyen szakterületen dolgozol, hatékonyabb, sikeresebb és magabiztosabb terapeutává és szakemberré válhatsz! Legyél akár gyógytornász, sport- vagy gyógymasszőr, AMM terapeuta, manuálteraputa, személyi edző, ez a kurzus Neked szól!

Mi a BodyMapping és mi nem?
A BodyMapping nem egy új terápia! A BodyMapping kurzuson szemléleteket, rendszereket sajátíthatsz el, melyek segítségével tisztább és átláthatóbb képet kaphatsz a hozzád fordulók problémájáról, így a sikerhez vezető utat könnyebb lesz megtalálnod.   Elsajátíthatsz olyan készségeket, amelyek segítségével feltérképezheted a hozzád forduló kliens panaszainak hátterét. Az összefüggések tudatában biztos kézzel nyúlhatsz a megfelelő területekhez, így a kezeléseid és a foglalkozások hatékonysága nagymértékben javul.   Elkerülhetsz olyan hibákat, mint például hozzád fordulnak egy komoly fejfájással és Te nem foglalkozol egy esetleges régi bokasérüléssel. Bármilyen terápiát alkalmazol, hatékonyabbá válhatsz!
Hogyan zajlik a BodyMapping kurzus?
A kurzus holisztikus szemléletet igyekszik adni. Először mindig a tisztán fizikai, testi eltéréseket vizsgáljuk, elemezzük azok összefüggéseit. Gyerekek esetében a mozgásra fókuszálunk, ezen felül vizsgáljuk a test struktúráját, a szegmentális és a kötőszöveti összefüggéseket, az izomláncokban keletkező zavarokat, a faszciális mátrix jelzéseit, külön figyelmet fordítva a hegekre. Ezen felül kapcsolatokat keresünk a nem csak pusztán fizikai problémák és a testi eltérések között – gondolkodásbeli, viselkedésbeli vonatkozásban egyaránt.

Időpontok

Z

Referenciák

A Bodymapping képzés új távlatokat nyitott meg számomra. Én főleg gyerekvonalon tevékenykedem, de olykor felnőtt páciensek is megtalálnak. A főiskolai tanulmányaim már jelentősen megkoptak a vizsgálatokkal kapcsolatban. A képzés az addig kissé beszűkült látásmódomon sokat alakított, megtanultam egészében tekinteni a pácienseimre. Kaptam néhány új szempontot is, ami alapján megfigyelhetem őket, illetve sokat gyakoroltuk a különböző nézőpontok együttes használatát is. Ennek következtében a terápiás célok és terv is tisztábban kirajzolódhat a fejemben, illetve olyan összefüggéseket látok meg, melyeket korábban nem. Biztosabban látom, hogy mivel kell kezdenem, vagy hová kell tegyem pl. a tapaszt. Ajánlom ezt a képzést mindenkinek, aki mélyebb összefüggéseket szeretne tanulni, szeretné felfrissíteni a tudását, vagy új szemléletet szeretne kapni a vizsgálataihoz. Hatvani Dorottya

gyógytornász, TSMT terapeuta, SMR System szakértő, Triggermassage specialista

Özönöljetek bátran, mert rengeteg “áll-leesős” élményben és nagyon sok összefüggés megértésében lesz részetek! Szuper dolog nem “csak” úgy nézni szeretteidre, gyermekeidre, tanítványaidra, ahogy eddig nézted őket, hanem amikor LÁTOD is, hogy mi, mitől és miért van…könnyebb így a megoldást is megtalálni.

Katona Zsuzsanna

Mozgásliget

Hallgatóknak, illetve frissen végzett gyógytornászoknak gyakorlás szempontjából hasznos, mert egyrészt fejlesztik a látásmódjukat, egymáson gyakorolva a struktúrák patológiás elváltozásait vehetik észre, sőt ízelítőt kapnak plusz információkról, hogy ezekből milyen összefüggések illetve következtetéseket vonhatunk le fascia, szegmentek illetve érintőlegesen akár belső szervek szempontjából is. Bodnár Hajnalka

gyógytornász, Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Fizioterápiai Tanszék

Gyógytornászként többször szembesültem azzal, hogy a mozgásszervi panaszokat nem lehet testtájakra lebontva kezelni. Sokat hallunk napjainkban az ún. holisztikus látásmódról, amikor is a testre egészként tekintünk és figyelembe vesszük a páciens érzelmi, fizikai és szociális állapotát is.   Olyan szemléletmóddal ismerkedhettem meg, amely megfelel a holisztikus szemléletnek és ezáltal hatékonyabbá teheti a későbbi munkámat. A kurzus segítséget nyújt ahhoz, hogy az eddig tanultakat egységes rendszerbe foglaljuk, illetve további információkkal egészítsük ki és azokat a gyakorlatban is alkalmazni tudjuk, mint például az izomláncok-, illetve a fascia rendszerét és azok patológiai elváltozásait, továbbá egyes reflexológiai ismereteket. dr. Kárpáti Klaudia

gyógytornász, Honvédkórház, Állami Egészségügyi Központ

A magam részéről nagyon örültem volna, ha számomra egy ilyen kurzus elérhető lett volna tanulmányaim idején, mert rengeteg utazást és sok szempontból érdektelen kurzust megspórolhattam volna. Bowen Alkalmazóként úgy gondolom, hogy az itt elhangzó információkra szükség van a munkánkhoz és a személyes fejlődésünkhöz. Liebe György

HP, BTAA, BTAE, Bowen Instruktor, a Magyar BOWEN Egyesület elnöke (%22Testolvasás Bowen alkalmazóknak%22)

Időpontok

Egydülálló szemléletmód

A BodyMapping kurzuson egy olyan szemléletet sajátíthatsz el, amelynek gyakorlati alkalmazása során könnyebbé válik…

  • felismerned a gyerekek mozgásbeli problémáját,
  • észrevenned a problémák, tünetek közti összefüggéseket,
  • rendszerezned a korábbi tanulmányaidat,
  • alkalmaznod a gyakorlatban az elméleti tudásod és ismereted,
  • felépítened a foglalkozásokat, a terápiás terved.

Bármilyen terápiát alkalmazol, vagy bármilyen szakterületen dolgozol, hatékonyabb, sikeresebb és magabiztosabb terapeutává és szakemberré válhatsz! Legyél akár gyógytornász, sport- vagy gyógymasszőr, AMM terapeuta, manuálteraputa, személyi edző, vagy bármilyen gyermkekekkel foglalkozó szakember, ez a kurzus Neked szól!

Mi a BodyMapping és mi nem?
A BodyMapping nem egy új terápia! A BodyMapping kurzuson szemléleteket, rendszereket sajátíthatsz el, melyek segítségével tisztább és átláthatóbb képet kaphatsz a hozzád fordulók problémájáról, így a sikerhez vezető utat könnyebb lesz megtalálnod.   Elsajátíthatsz olyan készségeket, amelyek segítségével feltérképezheted a hozzád forduló kliens panaszainak hátterét. Az összefüggések tudatában biztos kézzel nyúlhatsz a megfelelő területekhez, így a kezeléseid és a foglalkozások hatékonysága nagymértékben javul.   Elkerülhetsz olyan hibákat, mint például hozzád fordulnak egy komoly fejfájással és Te nem foglalkozol egy esetleges régi bokasérüléssel. Bármilyen terápiát alkalmazol, hatékonyabbá válhatsz!
Hogyan zajlik a BodyMapping kurzus?
A 4 napos kurzus holisztikus szemléletet igyekszik adni. Először mindig a tisztán fizikai, testi eltéréseket vizsgáljuk, elemezzük azok összefüggéseit. Gyerekek esetében a mozgásra fókuszálunk, ezen felül vizsgáljuk a test struktúráját, a szegmentális és a kötőszöveti összefüggéseket, az izomláncokban keletkező zavarokat, a faszciális mátrix jelzéseit, külön figyelmet fordítva a hegekre. Ezen felül kapcsolatokat keresünk a nem csak pusztán fizikai problémák és a testi eltérések között – gondolkodásbeli, viselkedésbeli vonatkozásban egyaránt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás sikeres!

Share This